NSZK emlékeztető 2008.06.04
Emlékeztető a Neurológiai Szakmai Kollégium SE Neurológiai Klinikán tartott 2008. június 4-i üléséről
Jelen vannak: jelenléti ív szerint
A Kollégium egy perces néma felállással emlékezik a közelmúltban elhunyt Dr. Karsay Koppányra, volt titkárára
Dr.Zámbori János (OEP Gyógyszerügyi Főosztály)részletes, szakszerű és korrekt ismertetést tartott az Alzheimer kór kezelésében törzskönyvezett és OEP támogatott gyógyszerek rendelésével kapcsolatban . A kollégium elnöke egyetért az OEP és a Pszichiátriai Szakmai Kollégium javaslatával, tehát azzal, hogy az Alzheimer kór diagnózisának felállítását (ami után bármely magyar neurológus vagy pszichiáter szakorvos kiemelt támogatással rendelhesse a gyógyszert) kössük centrumokhoz.
A Neurológiai Szakmai kollégium egy ellenszavazattal a fenti elképzelés ellen szavazott.
A kollégium többségi véleménye szerint, minden neurológus szakorvos képes a diagnosztikus teszteket elvégezni, illetve elvégeztetni, és azok eredménye alapján az Alzheimer kór diagnózisát felállítani a Demencia kórismézése, kezelése és gondozása című szakmai protokoll alapján -- www.eum.hu <http://www.eum.hu/>)
A kollégium elnöke beszámol arról, hogy a Pszichiátriai Kollégium elnöke egyetért abban, hogy a BNO kódokkal definiált neurológiai betegségekben kialakuló depresszió esetén a neurológusok is kiemelt támogatással írhassanak antidepresszánst. A terápia rezisztens depressziók kezelésére kiemelten támogatott gyógyszerek felírhatósága továbbra is a pszichiáterek kompetenciája marad.
A kollégium elnöke javasolja, hogy újra kezdeményezzék, hogy pályázat útján lehessen jelentkezni iv. thrombolysist végző centrumnak, ill. a tevékenység finanszírozására. Dr. Tuba Andrea az EüMin képviselője felhívja a figyelmet, hogy az esetleges pályázati tervezet elkészítésekor figyelembe a „bürokratikus akadályokat” (ANTSZ engedélyek szükségességére, illetve a progresszivitás-kompetencia kérdései).
Az elnök elmondja, hogy jún. 5-én az új Eü miniszter megbeszélésre hívta a szakmai kollégiumok elnökeit. Felmerült, hogy milyen témák lehetnek aktuálisan. A kollégium egyetértett abban, hogy ilyenek lehetnek pl. hogy ne csökkentsék a kollégiumok számát, lesz-e változás a kollégiumra vonatkozó rendeletben (választás, ülésezés rendje stb). Hogyan valósulhatna meg, hogy a kollégiumok kapjanak visszajelzést javaslataik, előterjesztéseik sorsáról. Jó lenne, ha (az országos intézetek igazgatóival történő találkozásokhoz hasonlóan) a miniszter havi rendszerességgel találkozna a kollégiumi elnökökkel is.
Személyi ügy: A kollégium egyhangúlag alkalmasnak tartja Dr. Kovács Imre főorvost a Berettyóújfalui Kh. Neurológai Osztálya vezetésére.
A kollégium – csatlakozva a Radiológiai Kollégium pozitív véleményéhez- egyhangúlag támogatja, hogy a Pécsi Diagnosztikai Központ 3T MRI készülékével végezhető speciális neuradiológiai vizsgálatok kerüljenek kapacitásbővítéssel befogadásra.
A kollégium egyhangúlag támogatja Dr. Vekerdy Zsuzsanna javaslatával egyetértésben, hogy felnőttkori spasticitás botulinum toxin kezelése kapjon OEP finanszírozást.
A kollégium egyhangúlag javasolja Prof. Dr. Kamondi Anitát UMS Elektrofiziológiai Szekciója egyik delegáltjának (a másik delegált hivatalból Dr. Kondákor István főorvos, a Magyar Klinikai Neurofiziológai Társaság elnökeként)
Az EüMinisztérium 2008. őszén átfogó kódkarbantartást tervez. Ehhez a kollégiumoktól kér 2-2 fekvő-és járóbeteg szakellátás finanszírozásban jártas kollégát. A kollégium egyhangúlag a következő kollégákat javasolja: Dr. Bors László (Pécs), Dr. Klivényi Péter (Szeged), Dr. Kovács Tibor (Bp), Dr. Zsuga Judit (Debrecen)
Felkérő levél:
Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Elnök Úr!
Az Egészségügyi Minisztérium és az OEP közreműködésével 2008. őszén átfogó kódkarbantartást tervezünk, melyről remélem már Ön is értesült.
A munka hatékonysága érdekében, elsősorban a szakmai ellenőrzés vonatkozásában kérjük Kollégiumuk segítségét, tekintettel arra is, hogy a felmérés során a szakmaiság kiemelt szempontjaink között szerepel.
A Szakmai Kollégiumok, az OEP és az Egészségügyi Minisztérium munkatársai, továbbá a munkacsoport részvételével szakmai egyeztető megbeszélést kezdeményezünk, melynek helye és ideje:
Egészségügyi Minisztérium VIII. emeleti Nagyterem, 2008. június 11. (szerda) délelőtt 10 óra.
Kérem Tisztelt Elnök Asszonyt/Urat, hogy a megbeszélésre Kollégiumuk részéről 2 fő járóbeteg-szakellátás - , 2 fő fekvőbeteg-szakellátás finanszírozásában jártas kollégát delegálni szíveskedjék, akiknek a munkájára a tényleges felmérés, és annak szakmai ellenőrzése során is számíthatunk.
A megbeszélésre a négy szakértő kollégát ezúton tisztelettel meghívom, megjelenésére feltétlenül számítok.
Üdvözlettel: Dr. Varga Ágota, a Finanszírozási Kódkarbantartó Bizottság titkára
Kmf.
Összeállította Prof.Dr.Komoly Sámuel
elnök