NSZK emlékeztető 2006.06.27
Prof. Dr. Komoly Sámuel Elnök 10 óra 10 perckor nyitja meg, a Kollégium Ülését, megállapítja, hogy jelen van 13 fő, a kollégium tehát határozatképes.
Prof. Dr. Nagy Zoltán a II. napirend tárgyalásakor csatlakozott a jelenlévőkhöz.
A távollévők előre kimentették magukat.
I. napirendi pont:
MH KHK Neurológiai Osztály (Budapest) osztályvezető főorvosi állásra benyújtott pályázatok véleményezése.
Akadályoztatása miatt a Kórházi Főigazgatója az ülésen személyesen nem jelent meg
A Kollégium titkos szavazással 12 igen, 1 tartózkodás arányában támogatta Dr. Szakács Főorvos pályázatát.
II. napirendi pont:
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Neurológiai Osztály (Budapest) Osztályvezető Főorvosi állásra benyújtott pályázatok véleményezése.
Dr. Papp László a Kórház Főigazgató Főorvosa személyesen megjelent és ismertette a Neurológiai Osztállyal kapcsolatos vezetői elképzeléseket és a fejlesztési terveket.
A Kollégium titkos szavazzással, 13 igen, 1 tartózkodás arányában a Kollégium támogatja Dr. Köves Ágnes főorvos Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Neurológiai Osztály (Budapest) Osztályvezető Főorvosi állásra benyújtott pályázatát
III. napirendi pont:
Beszámoló az ESZTT ülés tapasztalatairól a neurológiai szakképzés és a neuroradiológiai képzés tárgyában. Változtatási javaslatok.
Előadó: Prof. Dr. Szirmai Imre.
Prof. Dr. Szirmai Imre ismerteti a rezidensi keretszámokat, valamint az Orvosegyetemre felvett, illetőleg várhatóan végzős kollegák számát, egyetemenkénti megoszlását. Elmondja, hogy a neuroradiológia második ráépített szakképzésnek lett elfogadva, ahol első szakvizsgának a radiológiának kell lennie. A Kollégium egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy meg kell kísérelni, hogy az idegsebészet és a neurológia is lehessen olyan első szakképesítés, melyre másodikként a neuroradiológia megszerezhető, valamint az is határozott törekvés kell, hogy legyen, hogy a neuroradiológiai szakképesítésbe neurológiai klinikai gyakorlat is bekerüljön. Egyhangú szavazással a Kollégium úgy dönt, hogy felkéri Prof. Dr. Szirmai Imrét, hogy folytasson tárgyalásokat a fentiekről a Radiológiai Kollégium Elnökével. Ezt követően a neurológiai szakképzés egyes kérdései is szóba kerültek, Elnök Úr javasolja, hogy a Kollégium a későbbiekben tekintse át a neurológiai szakképzés feltételrendszerét, gyakorlatát, elvárásait, mellyel a Kollégium tagjai egyhangúlag egyetértettek.
IV. napirendi pont:
Külön keretes gyógyszerek jelentése
Előadó: Prof. Dr. Komoly Sámuel.
E napirend során a sclerosis multiplex kezelésére használható immunmodulans szerek és a botox felhasználásának az OEP felé való új jelentési kötelezettségéről volt szó. Többen elmondták, hogy túlzott adminisztrációs terheket jelent az OEP által kezdeményezett jelentési mód, Elnök Úr tájékoztatja a Kollégiumot, hogy a június 20.-i megbeszélésen az OEP illetékesei felé azt a véleményt fogalmazták meg, hogy a jelentési rendszeren még dolgozni kell és, hogy javasolják minden egyes gyógyszerre külön-külön rendszer kialakítását. Hozzászólásában Dr. Diószeghy Péter Főorvos a botox felhasználásának jelentésével kapcsolatos nehézségeiről beszélt. Elnök Úr javaslatára a Kollégium egyhangú szavazással úgy foglalt állást, hogy felkérik Dr. Diószeghy és Dr. Valikovics Főorvosokat, hogy a jelentési kötelezettséggel kapcsolatos problémákat, és a Kollégium tagjainak a vitában elhangzott véleményét fogalmazzák meg.
V. napirendi pont:
Dementia Központok
Előadó: Dr. Kondákor István
Az előadó ismerteti a korábban már e-mail-en mindenkinek megküldött anyagot, vagyis a dementia, illetőleg a memória ambulanciák, szakrendelések működési rendjéről készült anyagot.
A Kollégium tagjai megfogalmazták, hogy ez a Rendelet a dementia központok, illetve ambulanciák felé egy bonyolult és nagyobb adminisztrációs munkát követel meg, így a
Kollégium tagjai felkérték Dr. Kondákor Istvánt és Prof. Dr. Komoly Sámuelt, hogy dolgozzák ki a vitában elhangzottak alapján a Kollégium álláspontját és tegyenek javaslatot egy egyszerűbb, kisebb adminisztrációs terhet jelentő jelentési rendszer kidolgozására.
VI. napirendi pont:
Bejelentések, egyebek.
Ezen napirendi pont keretében Elnök Úr ismerteti, hogy az Egészségügyi Miniszter Úrtól megbeszélésre meghívást kapott, elmondja, hogy az OEP részéről kezdeményeznek megbeszéléseket Generikumok és a Gordius terápia ügyében. Dr. Takáts Annamária a Razagilin támogatottságáról érdeklődik.
Dr. Herczegfalvi Ágnes a gyermek acut altatásos MR vizsgálatok elvégzésének nehézségeiről szól.
VII. napirendi pont:
A Kollégium következő Ülésének összehívására 2006. október 03.-án kerül sor, amennyiben sürgős munkája fogalmazódik meg a Kollégiumnak, az ülés korábbi összehívása is elképzelhető.
A Kollégium Ülését Elnök Úr 12 óra 15 perckor zárja be.
Az emlékeztető mellett részletes jegyzőkönyv készült, amelynek mellékletét képezi:
- a jelenléti ív,
- a napirendi pontok jegyzéke,
- a főorvosi állásokra benyújtott pályázatok ismertetése, ahhoz küldött ajánlások szövege,
- valamint az ESZTT üléssel kapcsolatosan jelzett továbbképzésről szóló anyag és a
- Dementia Központok működéséről szóló rendelkezés is.
Az emlékeztetőt összeállította:
Dr. Karsay Koppány
a Kollégium Titkára
2006. június 28.